Hogyan bíráskodott a játékvezető?

Glázer Róbert szerint csapata közel állt a győzelemhez a szombati, egy-nullás nyíregyházi sikerrel végződött bajnoki mérkőzésen.

Glázer Róbert, a szombathelyiek szakvezetője kissé bosszús volt a mérkőzés másnapján. A trénert elsősorban az idegesítette, hogy egy verhető Nyíregyháza otthonában szenvedett vereséget csapata.

- Néhány perces tapogatózás után fokozatosan átvettük a játék irányítását. Annak ellenére, hogy tartalékosan álltunk ki, a fiúk betartották a megbeszélt taktikai elemeket, s ha a csatárok jobban koncentrálnak, úgy előnnyel zárhattuk volna az első félórát - kezdte a találkozó értékelését a zöld-fehérek vezetőedzője, aki úgy látja: Sápi játékvezető döntően befolyásolta a mérkőzés végeredményét Farkas kiállításával.

- Nagyon érdekes felfogásban bíráskodott a játékvezető, és most nem csak a kiállításra gondolok. Nem szeretnék a játékvezetővel foglalkozni, de azért azt nem tudom egykönnyen feldolgozni, hogy miért nem adta meg a teljesen szabályos körülmények között születő egyenlítő gólunkat - kesergett Glázer, aki a vereség okai között a játékosok kondícionális hiányosságait, valamint a katasztrofális helyzetkihasználást említette.

- Azt már korábban is többször elmondtam, hogy még három-négy hét kell ahhoz, hogy szintre hozzam a futballisták fizikai állapotát. A kondícionális probléma különösen a mérkőzés hajrájában mutatkozott meg, igaz, hatvan percig emberhátrányban futballoztunk. A találkozón négy, száz százalékos ziccert dolgoztunk ki, gólt mégsem tudtunk szerezni. Úgy érzem, a játék képe alapján közelebb álltunk a győzelemhez, de egy pontra mindenképpen rászolgált volna a társaság - fogalmazott végül a szakember.

Vonatkozó cikkünk:
Nyírség Spartacus-Lombard FC-Haladás 1-0 (0-0)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!