Új jegyárak és beléptető rendszer a Halinál

A negyedik fordulóban, a Vasas elleni hazai találkozón már várhatóan beléptető rendszer fogadja a szurkolókat a Rohonci úton.

Illés Zoltán, a Lombard FC-Haladás klubigazgatója érdeklődésünkre elmondta: a Hévíz elleni, szombati meccsen még a hagyományos jegyekkel juthatnak be a stadionba a drukkerek.

Mennyit kell fizetni a jegyekért?
A jegyárak a következőképpen alakultak: a tribünre ezer, az álló részre hatszáz forintot kell fizetni.
Hétfőtől péntekig a nyugdíjasok, valamint a diákok négyszáz forintért válthatnak tikettet a klubházban. Az NB/I B-s mérkőzésekre mindenkinek fizetnie kell, azaz megszűnt a tizennégy évesnél fiatalabb és a hetven évesnél idősebb szurkolók számára az ingyenes belépés.

A Vasas elleni mérkőzésen már várhatóan beléptető rendszer fogadja a Hali-drukkereket. A berendezés nemcsak a jegyeket, hanem a bérleteket is le tudja majd olvasni. A zöld-fehérek vezetői a napokban utaznak Győrbe, hogy teszteljék a rendszert, amely ha elnyeri tetszésüket, úgy a negyedik fordulóban már élesben is bevetnek az angyalföldiek elleni találkozón.

Halmosi ügyében nincs előrelépés
Halmosi Péter ügyében nincs előrelépés a GAK és a Haladás között. Mint ismeretes, a szombathelyiek nevelési költség címén pénz kívánnak kapni az osztrák klubtól, ám a graziak és a zöld-fehérek között nem jött létre megállapodás. A klub elöljárói a FIFA-hoz fordultak állásfoglalásért, hogy végre kiderüljön: mennyi pénz is jár a Haladásnak Halmosiért.

Korábbi kezdés?
Nem kizárt, hogy korábbi időpontban kezdődnek majd a Lombard FC-Haladás hazai mérkőzései. Illés Zoltántól megtudtuk: amennyiben a vidéki szurkolóknak problémát okoz a hazautazás a meccsek után, úgy elképzelhető, hogy negyed, vagy fél órával korábban kezdődnek a találkozók.

Mi várható szombaton?
Ugyancsak a zöld-fehérekkel kapcsolatos információ, hogy a sérültek közül senki sem épül fel a hévíziek elleni meccsre, azaz Glázer Róbert nem számíthat Tüske Rolandra, Nagy Sándorra, Somfalvi Csabára, Kiss Bélára, Hornyák Vendelre, valamint Szűcs Mihályra. A Lombard FC-Haladás trénerének tovább nehezíti a dolgát, hogy a Nyíregyházán kiállított Farkas Attila eltiltás miatt nem léphet pályára a szombaton este fél kilenckor kezdődő összecsapáson.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!