Glázer azt kapta, amit várt

- A csapat jelenlegi helyzetében ennyire képes, azt kaptam vissza, amit vártam - utalt a Hévíz elleni mérkőzésen látottakra csapat edzője.

Szögezzük le mindjárt az elején: a zöld-fehérek nem kápráztatták el híveiket az első hazai mérkőzésükön. A védők sokat bizonytalankodtak, a középpályások kevés labdát szereztek, a csatárok pedig alig-alig kerültek helyzetbe. Az első játékrész eseménytelen játékot hozott: ugyan a hazaiak birtokolták többet a labdát, támadásaikat körülményesen vezették, így a masszívan védekező hévíziek minden nagyobb megerőltetés nélkül hatástalanították a Haladás attakjait.

Fásult a csapat
- Tényleg fásultnak tűnt a csapat, de a kemény edzések miatt ez nem lepett meg. Úgy is fogalmazhatnék, hogy azt kaptam, amit vártam, hiszen amíg a játékosok nem pótolják kondícionális hiányosságaikat, addig a nagy terheléssel járó tréningek hatására fáradtak lesznek. Mindenesetre az utolsó fél órában már láttam bíztató jeleket. Ekkor már ötletesebben futballoztunk, igaz, a hajrában már megfogyatkozott a hévízi együttes. Rúgtunk három kapufát, a gólszerzéssel azonban hadilábon álltunk. A REAC elleni összecsapáson az utolsó fél órában mutatott játékra kell alapoznunk - fogalmazott a Lombard FC-Haladás vezetőedzője, aki úgy látja: szombaton este a cserék sokat lendítettek a csapat játékán.

Akik jók voltak
- Japa, Schafranek és Nagy László is új színt vitt a játékba. Voltak nagyon jó megmozdulásaik, s egy kis szerencsével valamennyien bevehették volna az ellenfél kapuját - így a szakember, aki azért nem mindegyik játékosával volt elégedett. Mint elmondta, a sérülteket pótló futballisták közül néhányan nem tudnak élni a lehetőséggel.

Köszönet a szurkolóknak
A szombathelyiek szakvezetője külön kiemelte a lelkes Haladás-szurkolók szombati esti teljesítményét.
- Köszönöm a drukkereknek, hogy a visszafogott egy óra után a hajrában mellénk álltak, és bíztatták a fiúkat. A közönségnek nagy szerepe van abban, hogy legalább az egyik pontot sikerült itthon tartanunk - mondta végül Glázer Róbert. 

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!