A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága a keddi ülésén - személyes meghallgatás után - azt a határozatot hozta, hogy a két mérkőzésre eltiltott Pölöskei Péter büntetését egy mérkőzésre csökkenti. Mint ismeretes: a Haladás támadóját a Gyirmót SE elleni mérkőzésen állította ki a játékvezető - ez volt az első piros lapja a csatárnak. Így Pölöskei eltíltása lejárt, azaz szerepelhet a Soroksár ellen szombaton.
A Haladás Rohonci úti mérkőzéseire szóló belépőjegyekkel és bérletekkel McDonald's-os menüt lehet nyerni - a Budaörs elleni kínlódást talán valamelyest enyhítheti a 0015-ös számú bérlettulajdonos, és a 34005-ös, valamint a 13335-ös számú belépőjegy-tulajdonos, méghozzá egy gyorséttermi menü, amit a Fő téri üzletben fogyaszthatnak el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!