Tüntetés helyett megbeszélés

Bár hét elején még tüntetést terveztek az elkeseredett Haladás-drukkerek, ma délután végül nyugodt megbeszélést folytattak a klub elöljáróival.

A hét elején reppent fel a hír, hogy a gárda hihetetlen gyenge bajnoki rajtja miatt a drukkerek tüntetni kívánnak a klubház előtt. Csütörtökön aztán a vezérszurkolók úgy döntöttek, hogy a demonstráció helyett inkább a klub tulajdonosával beszélgetnek el a Lombard FC-Haladás szerepléséről. A péntek délutáni egyeztetés részleteiről Illés Zoltán klubigazgatót kérdeztük.

- Higgadt, baráti beszélgetés folyt Bíró Péter és a szurkolók között. A drukkerek és a tulajdonos elvárása tulajdonképpen tökéletesen megegyezett, azaz mindenki harcos, lelkes, az utolsó leheletig küzdő játékost akar látni a pályán. Elhangzott, hogy ha továbbra is eredménytelen marad a Haladás, úgy akár személyi változások is várhatóak a csapatnál. Abban is egyeztek az álláspontok, hogy a Lombard FC-Haladásnak az idei szezonban ki kell vívnia a feljutást az élvonalba - ismertette a történteket Illés Zoltán.

Illés beszámolt arról is, hogy a szurkolók megkérdezték Bíró Pétertől, hogy meddig kíván Szombathelyen maradni.
- A tulajdonos megnyugtatta a drukkereket, hogy hosszú távon a vasi megyeszékhelyen akar maradni. A megbeszélés végén a szurkolók újra nyomatékosították, hogy szombaton lelkes, harcos csapatot kívánnak látni a diósgyőriek ellen - mondta végül a Lombard FC-Haladás klubigazgatója.

Vonatkozó cikkünk:
Változások a Haladásban
Értékelés a Haladásnál négy forduló után

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!