A Magyar Labdarúgó Szövetség legutóbbi elnökségi ülésén szólította fel a pápai klub első emberét, hogy november 10-ig tegyen eleget fizetési kötelezettségének, különben az ilyenkor szokásos szankciók lépnek életbe. Balassa Péter számlájára a határidőt követően sem jött meg a pénz, így életbe léphetnek az MLSZ által kilátásba helyezett szankciók, és noha a szövetség nem fogalmazott egyértelműen, a szabályok értelmében pontlevonással és az átigazolásból való kizárással sújthatják a Lombard Pápa FC-t.
Reggel beszéltem az ügyvédemmel, se Ő, sem én nem kaptunk semmilyen értesítést, hogy fizetett volna Bíró - mondta Balassa a Nyugatnak.
Balassa Péter egyébként már nem játszhat idén. A csapatkapitány a Komló elleni találkozón szenvedett vádliizom-szakadást, így kénytelen kihagyni a Dunaújváros elleni szezonzárót.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!