Fizet a Haladás

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága szerdai ülésén tárgyalta - egyebek mellett - a Lombard FC-Haladás-Diósgyőr másodosztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzésen történt rendbontás ügyét.

Mint ismeretes, a második játékrész elején előbb a vendégszektorba törtek be a rohamrendőrök, majd nem sokkal később a hazai "B"-középet is meglátogatták a sisakosok. A rendőrség a kilencven perc során három fiatalember ellen indított eljárást: egy diósgyőri drukkert pirotechnikai eszköz birtoklásáért, két szombathelyi szurkoló pedig rendbontásért állítottak elő. Az eset érdekessége, hogy a rendőrök nem az első játékrész elején, a látványos tűzijáték kezdetekor rontottak be a vendégszektorba, hanem a második negyvenöt perc kezdetekor, amikor is mindössze három petárdát durrantottak el a diósgyőri fanatikusok.

A fegyelmi bizottság a mérkőzésen történt tűzijáték, kődobálás és a kétszeri rendőri beavatkozás miatt a Lombard FC-Haladást hetvenötezer forintos pénzbírsággal sújtotta. Emellett a szombathelyi klubnak az elkövetkező két hazai bajnoki meccsükre saját költségen szövetségi ellenőrt kell kérniük.
Ugyancsak a fegyelmi testület legutóbbi ülésén történt, hogy Nagy Mihály, a szombathelyiek egykori pályaedzője, majd rövid ideig vezetőedzője tartozás miatt feljelentette korábbi klubját működtető gazdasági társaságot, a Haladás Futball Kft.-t.
Nagy Mihály ügyében várhatóan jövő szerdán dönt a fegyelmi bizottság.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!