Csak a győzelem elfogadható eredmény

Jó játékot, no és természetesen győzelmet vár csapatától Glázer Róbert a szombat esti mérkőzésen.

Legutóbb két hete, a Diósgyőr ellen lépett pályára bajnoki meccsen a Lombard FC-Haladás: a szombathelyiek magabiztosan fektették két vállra az addig veretlenül menetelő borsodiakat. A pápai mérkőzés a stadion átalakítása miatt elmaradt, ám így sem szenvedett meccshiányban a zöld-fehér alakulat. Múlt szerdán a Halogy ellen barátságos, e héten Kapuváron pedig kupamérkőzést vívtak Lőrinczék. A két gyengécske ellenfélnek tizenhárom gólt rúgtak a szombathelyiek, s mindössze egyet kaptak.

Glázer Róbert az eredmények mellett annak is örült, hogy meglátása szerint egyre jobb formába lendül a gárda.
- A szombati meccstől azt várom, hogy tovább javuljon a csapat teljesítménye. Reményeim szerint az eddigieknél olajozottabb lesz az összjáték, s ha mindenki a maximumot adja ki magából, úgy nem maradhat el az áhított siker - vágott bele az esélylatolgatásba Glázer Róbert, akinek a kezdőcsapat összeállításakor figyelembe kellett vennie, hogy Árkira eltiltás, Somfalvira sérülés, Felipére, Kiss Bélára és Japára pedig vízumproblémák miatt nem számíthat a Kecskemét elleni meccsen.

- Sok a kérdőjel a csapatban, de legnagyobb valószínűség szerint a Balogh - Lőrincz - Szűcs, Farkas V., Farkas A. - Balassa (Czeglédi), Nagy László, Nagy Norbert, Németh T. - Tüske, Nagy Sándor összetételű gárda kezd szombaton este.
A kecskemétiek főpróbája nagyon rosszul sikerült. A Kiprich-legénység úgy szenvedett hét-ötös vereséget Makón, és esett ki a Magyar Kupa küzdelemsorozatából, hogy a szünetben még Kalináék vezettek öt-egyre. Glázer Róbert úgy látja: a szombati vendég jó játékosállománnyal rendelkezik, és Kiprich József csapata idegenben sem játszik bunkerfocit. Ezt bizonyítja, hogy néhány héttel ezelőtt a Fáy utcában, a Vasas ellen is nyerni tudtak Maczóék.

A Lombard FC-Haladás-Kecskemét második ligás labdarúgó-mérkőzés szombaton este nyolc órakor kezdődik a Rohonci úti stadionban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!