Szolnok-Lombard FC-Haladás 2-1 (0-1)

Hajdó játékvezető aktív közreműködésének köszönhetően szenvedett vereséget Szolnokon a Haladás.

Glázer Róbert a Balogh - Farkas V., Lőrincz, Farkas A. - Kaj, Tüske, Árki, Nagy N. - Preisinger, Nagy S., Németh Tamás összetételű csapatot küldte a pályára szombaton délután. A zöld-fehérek jól kezdtek, mezőnyfölényben játszottak, és a huszonhatodik percben Kaj szép fejesével a vezetést is megszerezték a passzív házigazdákkal szemben.

Az első játékrész hátralévő felében Árkiék kontratámadásokra rendezkedtek be. Egy gyors szombathelyi akció végén Preisingert a szolnokiak söprögetője utolsó emberként buktatta, Hajdó azonban megkönyörült a hazai bekknek, és mindössze sárga lappal sújtotta a védőt.

A második negyvenöt percben aztán nagyot változott a játék képe: a szolnokiak játéka látványosan feljavult, a zöld-fehérek teljesítménye viszont alaposan visszaesett. A hazai nyomás a hatvanadik percben érett góllá: Oláh távoli lövése után a jobb felső sarokban kötött ki a labda.

Glázer Róbert cserékkel próbálta frissíteni csapatát, ám a Kajt váltó Kincses, a Nagy Norbert helyére érkező Tóth Péter és a Preisinger helyett pályára lépő Nagy László sem tudott lendületet vinni a gárda játékába.
Öt perccel a lefújás előtt Hajdó játékvezető "elfelejtett" büntetőt ítélni Németh Tamás buktatásáért, az ellenakció végén pedig Oláh megszerezte a vezetést a szolnokiaknak.

Összességében elmondható, hogy két ellentétes félidő után a döntetlen igazságosabb lett volna. Hajdó játékvezető két, durva hibát vétve alaposan "belenyúlt" a mérkőzésbe, hiszen egészen másképp alakulhatott volna az eredmény, ha a bíró a nyolcvanötödik percben megadja a jogosnak tűnő büntetőt a szombathelyiek javára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!