Tóth Norbert, Takács Tamás és Pollák Zoltán a Haladásban?

A napokban a nyugat.hu fórumán mindhárom játékost szóba hozták a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatával. A Nyugat Rádiónak Tóth Miklós managerigazgató elismerte, mindhárom focistával tárgyalnak.

- A hír igaz, valóban felmerült a három név. Velük kapcsolatban azonban konkrétumokról még nem tudok beszámolni. Azt gondolom, hogy leghamarabb csak január elején fog eldőlni, hogy Szombathelyre szerződnek-e. - mondta Tóth.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a zöld-fehérek január 26-án, szombaton teremtornát rendeznek az Aréna Savariában. A szombathelyiek több első- és másodosztályú csapatot is megkerestek, de a tervek szerint külföldi csapatokkal is megmérkőzhetnek Andorkáék. Az már biztos, hogy a Győr csapata nem vesz részt a tornán, hiszen ők lemondták a szereplést. A Ferencváros válaszára pedig csütörtökig várni kell.

További hír a csapat házatájáról, hogy februárban edzőtáborba vonulna a Hali. A helyszínről még nem döntöttek, egyelőre két megkeresést kaptak Törökországból, ám információink szerint még egy harmadik is befuthat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!