Bővül az élvonal?

Az élvonal bővítéséről, valamint a téli átigazolási időszak bevezetéséről is szó esett a kétnapos kaposvári liga klubtanácsülésen.

A hét elején a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) legfelsőbb vezetése is megjelent a másodosztályú csapatok klubtanácsülésén, amelynek Kaposvár adott otthont. A megbeszélésen több, a Lombard FC-Haladást is érintő téma került szóba.

- A liga vezetőivel történt egyeztetés után szinte biztos, hogy a FIFA szabályokhoz alkalmazkodva Magyarországon is lesz téli átigazolási szezon, tehát egy futballista egy évben egyszer válthat csapatot. Várhatóan január elsejével lép életbe ez az intézkedés - mondta Illés Zoltán, a Lombard FC-Haladás klubigazgatója.

- Erőteljes lobbi indult a második ligás csapatok támogatásával a versenykiírás módosítására. Célunk az, hogy továbbra is harminckét profi klub maradjon, ám nem a jelenlegi tizenkettő-húszas megoszlásban. Azt szeretnénk, hogy az NB/I-ben és az NB/B-ben egyaránt tizenhat csapat szerepelne. A liga vezetői egyelőre nem mutattak hajlandóságot a módosításra, de számos érv szól az élvonal létszámának bővítése mellett - közölte a klubigazgató.

A klubtanácsülésen elhangzott: a jövő esztendőben lejár az MTV és a liga között a mérkőzésen televíziós közvetítését szabályozó szerződés. A liga vezetői abban bíznak, hogy előbb-utóbb állami támogatást kap a "királyi tv"é

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!