A "külföldi vonal" is él még

Csütörtökön elkezdi a Szombathelyi Haladás. A játékosok reggel fél tízkor találkoznak a szakmai stábbal, majd Csertői Aurél rövid átmozgató edzést is vezényel Andorkáéknak. Jövő héttől azonban már napi két edzés szerepel a tervben, és mint ismeretes 30.-án két hetes edzőtáborba utaznak a zöld-fehérek. A héten valószínűleg még egyetlen új arccal sem találkozhatnak a szimpatizánsok. Tóth Miklós manager igazgató a Nyugat Rádiónak azt mondta, hogy sok első osztályú csapat a héten kezdte csak el a felkészülést, ez pedig alaposan felgyorsíthatja a háttérben folyó tárgyalásokat. Szerinte az átigazolási időszak kezdetére, azaz január 15.-ig már konkrétumok is lesznek. A Nyugat Rádió úgy tudja az sem kizárható, hogy külföldi játékos érkezik a Halihoz. Ezzel a kérdéssel azonban óvatos a vezetőség, mert a minőségi labdarúgók rendkívül drágák, ráadásul nagy a veszélye annak, hogy a focista nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!