Nagy ára volt a győzelemnek

Glázer Róbert különösen azért örült a kaposvári sikernek, mert a csapatra nem volt demoralizáló hatással a bükiektől elszenvedett vereség.

A fájó vasárnapi vereség után nem volt sok idejük keseregni a szombathelyi futballistáknak, ugyanis szerdán kellett lejátszani a tizenkettedik fordulóban elhalasztott mérkőzést. A Kaposvár sem várta kedvező előjelekkel az összecsapást, hiszen Kovács Kálmán együttese a múlt hét végén a szerény képességű Tatabánya otthonában kapott ki.

A találkozón aztán zömében az történt, amit a vendégek akartak: a meccs elején megfékezték Rajcziék támadásait, aztán fokozatosan átvették a játék irányítását. Nagy Sándor és Tüske Roland különösen jó napot fogott ki: a két támadó folyamatosan veszélyt jelentett Balajcza kapujára, de a helyzetek...
- A szünetben már legalább három góllal kellett volna vezetnünk - fogott bele az értékelésbe Glázer Róbert.
- Az első félidőben ügyesen kontráztunk, és ha egy kicsit jobban koncentrálnak a fiúk Balajcza kapuja előtt, úgy már korábban eldönthettük volna a három pont sorsát. Nem így történt, s bár a hazaiaknak nem volt igazi gólhelyzete, azért nem nyugodhattunk meg egészen a lefújásig. A győzelem értékét növeli, hogy a balszerencsés, Bük elleni vereség nem volt a fiúkra demoralizáló hatással, az első perctől az utolsóig igazi nagybetűs csapatként küzdöttek. A három pontnak nagyon örülök, de a győzelemnek ezúttal nagy ára volt - folytatta a tréner.

Ami a nagy árat illeti: három kezdőjátékos szenvedett kisebb-nagyobb sérülést a kaposvári találkozón, emellett Árki Gábor begyűjtötte harmadik sárga lapját, így Glázer Róbert nem számíthat a gólerős középpályásra a szombati, Celldömölk elleni összecsapáson.
-  Balassát a tizenegyes előtt rúgták fel, csütörtökön a kórházban gipszbe tették a bokáját, így a rutinos futballista egy jó darabig nem tréningezhet. Kaj a combjába kapott rúgást, egyelőre nem tudom, hogy számíthatok-e rá a hét végén. Farkas Attila lábára ráléptek, a körme leszakadt, remélem azért a védő ott lehet a Celldömölk elleni meccsen - adott végül gyorsjelentést a sérültek állapotáról a szakvezető.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!