Újabb brazil légióst tesztel a Lombard FC-Haladás

A szerdai, négy-kettő arányban megnyert edzőmeccsen egy gólt szerzett Assis, a csatárként és támadó középpályásként egyaránt bevethető futballista.

Szerda délután az NB/II-es Sárvár ellen játszott edzőmeccset a Lombard FC-Haladás. Glázer Róbert, a szombathelyiek vezetőedzője ezúttal több meghatározó játékosának pihenőt adott, így - többek között - Balogh Tamás, Farkas Viktor, Farkas Attila, Lőrincz Antal, Nagy Sándor, Nagy László és Tüske Roland is csak a lelátóról nézte az összecsapást. Az együttesben helyet kapott az arcüreggyulladása után felgyógyult Nagy Norbert, valamint a hosszú sérülésből felépült Hornyák Vendel is.
A Táncsics - Czeglédi, Hornyák, Obradovics - Szűcs, Japa, Árki, Nagy Norbert - Schafranek, Preisinger, Assis összeállításban kezdő Lombard FC-Haladás mindjárt a találkozó elején a brazil csatár találatával szerzett vezetést. A sárváriak a gól után gyorsan rendezték soraikat, és bizony fél óra elteltével akár három gólt is rúghattak volna a szellősen védekező szombathelyi gárdának. Hogy nem így történt, nagymértékben Táncsics kapusnak köszönhető, ugyanis a rutinos hálóőr több esetben bravúrral hárított.
A játékrész hajrájában előbb Preisinger volt eredményes, majd egy erősen vitatható tizenegyes után szépítettek a vendégek.
A második negyvenöt percben a zöld-fehérek a Dombai - Czeglédi, Hornyák, Obradovics - Kiss B., Assis, Felipe, Németh Tamás - Kincses, Preisinger, Németh Attila összetételben folytatták a játékot, és Felipe, valamint Preisinger góljával tovább növelték előnyüket. A hajrában Fodor Tibor találatával szépítette a sárváriak.
Assis végigjátszotta a találkozót, és jó benyomást tett a szombathelyi klub vezetőire. A brazil fiú huszonkét esztendős, és korábban kölcsönjátékosként megfordult a Botafogo-ban is. A jobblábas dél-amerikai futballista csatárként és támadó középpályásként is bevethető.
Szerződtetéséről a közeljövőben dönt a Lombard FC-Haladás szakmai stábja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!