Assis iparkodik

Kifejezetten jó benyomást tett az új brazil légiós teljesítménye Glázer Róbertre.

A hét elején érkezett Szombathelyre Assis. A színesbőrű játékosról annyit tudható, hogy huszonkét esztendős, és menedzsere elmondása szerint korábban kölcsönjátékosaként szerepelt a Botafogoban is.

Assis érkezése után gyorsan bizonyíthatta tehetségét: a szerda délutáni, Sárvár elleni edzőmeccset végigjátszotta a futballista.
A kezdő sípszó után aztán nem sokkal be is talált a sárváriak hálójába a huszonkét éves csatár.

A találkozó másnapján Glázer Róbert, a Lombard FC-Haladás vezetőedzője elégedetten beszélt a játékos teljesítményéről.
- Harminc percen keresztül rengeteget dolgozott Assis, a meccs első félórájában rengeteget vállalt, sokszor változtatta helyét, és eredményes is volt. Aztán kissé elfáradt, így ekkor már kevesebbet tudott hozzátenni a csapat játékához. Örömteli, hogy a brazil fiú két poszton is bevethető, hiszen az első játékrészben csatárként, a másodikban pedig támadó-középpályásként is megállta a helyét. S ami még fontos, hogy az edzésmunkájával is elégedett vagyok - jellemezte a fiatal futballistát a szakmai munka felelőse.

Assis várhatóan a téli szünetig tartózkodik Szombathelyen. A támadó leigazolásáról a jövő hónapban dönt a Lombard FC-Haladás szakmai stábja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!