Miért esett ki a Haladás?

Pocsék helyzetkihasználása, valamint hihetetlen védelmi hibái miatt esett ki a kupából a Lombard FC-Haladás.

A ködös szerda délutánon mindössze alig ezer Hali-szurkoló volt kíváncsi kedvencei produkciójára a siófokiak ellen.
Aztán elkezdődött a meccs, és néhány drukker azt számolgatta, hogy bizony a kék-sárgában feszítő vendégek között hat játékos (Pusztai, Juhász, Filipovics, Usvat, Koller, Németh Gábor) korábban megfordult már Szombathelyen.

Néhány perces mezőnyjáték után a Balaton-partiak kosarasméretű középhátvédje hozta helyzetbe Nagy Lászlót, ám a zöld-fehérek jobbszélsője hibázott.
A siófoki védők csak nem hagyták annyiban a dolgot, hiszen negyed óra elteltével újabb gólhelyzetet hoztak össze: három másodpercen belül előbb a válogatottat is megjárt Kuttor, majd Pantics is lyukat rúgott a tizenhatoson belül.

Németh Gábor sem volt csúcsformában szerda délután. Az első félidőben egy hazaadást követően cselezgetésbe kezdett, az arra kószáló Tüske azonban lelopta a kapus lábáról a labdát. Csak Kiss Béla játékvezető a megmondhatója, hogy vajon miért ítélt szabadrúgást a vendégek javára a tiszta szerelés után...
Fél óra elteltével az egész siófoki csapat asszisztált a Haladás vezető találatához. Czeglédi szabadrúgása után a labda átszállt az alacsonynak nem éppen nevezhető Pantics-Filipovics-Koller-Kuttor-Pusztai kvintetten, a hosszú saroknál érkező Tüske így egy méterről fejelhetett a hálóba.

A zöld-fehérek néhány perccel később hihetetlen potyagóllal támasztották fel az amúgy teljesen takarékon futballozó siófokiakat: Farkas Attila a saját tizenhatosa előtt keresztpasszal próbálta meg játékba hozni ikertestvérét, a labda azonban Csordás elé került, aki nem akart nagy gólt lőni, hanem egész egyszerűen laposan a hálóba gurított.

Szünet után is inkább a zöld-fehérek próbálkoztak többet, bár szerda este a vendégek nem tették magasra a mércét. Tüske parádés indítása után Nagy László tizenöt méterről csúnyán fölédurrantotta a labdát, majd egy kapu előtti kavarodást követően Tüske hibázott ordító helyzetben.
Hiába ment előre a hazai alakulat, úgy tűnt, nem sikerül újabb gólt elérniük, s így a döntés a hosszabbításra marad.
Nem így történt, ugyanis az elsőnél még talán nagyobb potyagóllal sikerült megajándékozni a vendégeket: Lőrincz és Tóth Péter egymásra várt, így egyikőjük sem rúgta el a labdát. A jó időben, jó helyen tartózkodó Csordás ezúttal sem a felső sarkot akarta lepókhálózni: laposan a kifutó Balogh mellett a kapu közepébe gurította a labdát.

"Saját magunkat vertük meg", kesergett a meccs után Glázer Róbert. Aki látta a szerda esti bohózatot, egy pillanatig sem vitatkozik a Haladás trénerével...

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!