Mint ismeretes, a Szombathelyi Haladás vezetői a mai Kaposvár elleni
edzőmérkőzés után döntöttek volna a Kozármislenyből érkezett próbajátékos,
Suba János sorsáról. A játékos és a klub azonban az anyagiakban nem tudott
megegyezni, így a Haladás elköszönt a jobb oldali védőtől. Tóth Miklós
manager igazgatótól megtudtuk, hogy nem mondtak le végleg a játékosról, a
későbbiek során még visszatérnek Suba szerződtetésére. További hír a
zöld-fehérek háza tájáról, hogy Rózsa Dániel és Gőcze Gergő továbbra is
beteg, így ők biztosan kihagyják a mai felkészülési találkozót. A
csapatkapitány, Balassa Péter játéka is kérdéses, hiszen ágyéksérüléssel
bajlódik. Ott lesz viszont a csapattal az új igazolás Kuttor Attila és a
sérüléséből felépült Sipos Norbert is. A Kaposvár – Szombathelyi
Haladás barátságos mérkőzést délután 1 órakor a zalaegerszegi műfüves
pályán rendezik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.