Félbeszakadt az első edzőmérkőzés

A Szombathelyi Haladás első törökországi edzőmérkőzése a 82. percben félbeszakadt, ekkor ugyanis Kovács Zsoltot az egyik magáról, és sportemberi mivoltáról megfeledkezett kazah játékos leütötte - ezek után a csapatok az öltözőbe vonultak. A Haladás Sipos G. - Csontos, Subicz, Kovács, Finta - Hegyi, Vörös, Sipos N. - Mihalecz, Simon, Hujber összeállításban kezdett. 1 : 0-ra a kazahok vezettek, ezt Mihalecz Péter egyenlítette ki. A kapuban Gőcze Gergő is lehetőséghez jutott - ám nem tudta védeni az ellenfél szabadrúgását - így ismét ők jutottak ismét előnyhöz. Ezek után történt a sajnálatos incidens, minekután a mérkőzés nem került befejezésre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!