Zárásként kazahverés Törökországban

Szombathelyi Haladás - Ordabasi Shymkent 1 : 0 (1 : 0)

Haladás: Rózsa - Schimmer (Csutak), Kuttor, Balassa (Kovács), Guzmics - Kaj, Rajos(Vörös), Tóth.N (Sipos N) - Nagy (Mihalecz), "Dr." Andorka, Burkus (Simon A).

Gólszerző: Tóth N. (33.)

Kazahok ellen kezdett a Haladás Törökországban - és az utolsó mérkőzésre is kazah ellenféllel szemben került sor. A bajnokságában a 9. helyen végzett csapat jobban kezdtek: a 21. percben Rózsa védett bravúrral. Gólt azonban a Haladás lőtt: a 33. percben Tóth Norbert 20 méterről szabadrúgásból védhetetlenül csavart a rövid felső sarokba. A találat után már átvette a Haladás a kezdeményezést, bátrabban és önbizalommal telve futballozott, azonban újabb gólt nem sikerült elérni.

Csertői Aurél: Miután felvettük a mérkőzés ritmusát, több lehetőségünk is adódott a nagyon kemény kazah első osztályú ellenfelünk ellen.

Németh Zoltán: Jól szolgálta a felkészülésünket ez a két hét, jó csapatok ellen tudtunk jó pályákon játszani.

Tebeli György: Nagyon jól teljesített a csapat - sokat számít az, hogy rendszeresen és bőségesen táplálkoznak a játékosok. Szerencsére komolyabb sérültünk nincsen, pár apró sérülést kellett kezelnünk. Remélem, a jó játékot odahaza is folytatni tudjuk, így elérhetjük céljainkat! Üdvözlöm az otthoniakat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!