Vasárnap is győzött a Haladás

Szombathelyi Haladás - Sárvár FC 6 : 0 (4 : 0)

Haladás: Gőcze - Takács (Balla), Subicz, Kovács Zs., Finta (Nagy Z.) - Csutak, Balikó (Pados), Hegyi, Rácz - Pölöskei (Lakner), Sümeghy.

Gólszerző: Takacs, Csutak, Rácz, Pölöskei, Lakner (2).

Azok a játékosok, akik Bükön nem jutottak lehetőséghez az U-19-cel kiegészülve az NB III-as Sárvár FC ellen léphettek pályára. Artner Tamás, a Haladás utánpótlás-szakágvezetője a a nyugat.hu-nak elmondta, hogy jó iramú első félidő után a megnyugtató előny birtokában kicsit gyengébbre sikerült a második játékrész. Hasznos volt a mérkőzés, jól szolgálta a felkészülést. Haraszti Zsolt, a vendégek trénere honlapunknak így nyilatkozott: "A mérkőzés több periódusában is elégedett voltam a mezőnyben mutatott teljesítményünkkel, bíztatóan játszottunk. Az játék képét meghatározta az első félidőben gyors egymásutánjában bekapott három gól, így most egy kicsit elkenődve utazunk haza..."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!