A szombathelyiek két első ligás riválisukat maguk mögé utasítva, veretlenül nyerték meg a zalaegerszegi selejtező-csoportot. Árkiék a két hetes edzőtábor után hazatértek Szombathelyre, és a hét második felétől már a terembajnokság döntőjére (is) készültek.
- Hangsúlyozni szeretném, hogy mi elsősorban a bajnokságra koncentrálunk, ugyanis mindenképpen fel szeretnénk jutni az élvonalba. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel lépnénk pályára a debreceni mérkőzéseken. Egyébként nem tartom magamat gyanakvó embernek, de abban egészen biztos voltam, hogy a Ferencváros és az MTK, valamint a Lombard FC-Haladás és a REAC nem kerül egy csoportba. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha a szervezők előre bejelentették volna, hogy irányított lesz a sorsolás - fogalmazott a zöld-fehérek vezetőedzője.
Glázer Róbert azt is sérelmezi, hogy a Haladás - a többi csapathoz képest - nagyon kevés jegyet kapott a fináléra.
- Nagyon sajnálom, hogy a szervezők elenyésző számú tikettet adtak a klubnak. Zalaegerszegen bebizonyítottuk, hogy fantasztikus szurkolótáborunk előtt bármire képesek vagyunk. Bár azzal tisztában vagyok, hogy kevesebben kísértek volna el minket, mint Zalaegerszegre, azért a szervezők nem jártak el korrektül - kesergett a tréner.
- A torna esélyese mindenképpen a négy elsőligás együttes, de mi szeretnénk meglepetést okozni. Ha az elmúlt vasárnap mutatott lelkesedéssel, motivációval és küzdeni tudással lépünk pályára, úgy azt hiszem, lesz keresni valónk a döntőben is - mondta végül Glázer Róbert.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!