Japa a Haliból Hévízre igazolt

Az átigazolási időszak utolsó napján a Lombard FC-Haladás lemondott brazil légiósáról, így Japa végül az NB/I B-s Hévíz együttesébe igazolt. A Zala megyei csapatba tavasztól immáron két, korábban a Haladásban is szerepelt brazil légiós juthat szóhoz: Fred nyáron szerződött Pusztai László együttesébe, ahol az őszi szezonban tíz gólt szerzett.

Lengyel első ligás csapattal játszott hétfő délután edzőmeccset Glázer Róbert gárdája. Az Ostrowiec ellen a Balogh - Farkas V., Lőrinc, Czeglédi - Kaj (Szűcs), Ferhatovics (Németh Tamás), Kovács Attila, Nakics (Tóth P.) - Kincses (Németh Attila) Nagy Sándor, Potemkin összeállításban pályára lépő zöld-fehérek egy-nullás félidő után három -egy arányban nyertek. A szombathelyieknél Potemkin két gólt szerzett, Németh Tamás pedig egyszer volt eredményes.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!