Pénteken egy órától ismét rendhagyó kívánságműsor a Nyugat Rádióban az FM 88.4-en. A hétvégén játssza ugyan is a tavaszi szezon első hazai mérkőzését a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgó csapata. A Nyugat Rádiónál pedig már hagyomány, hogy ilyenkor a focistáknak ajánljuk fel a lehetőséget, hogy meghallgathatják kedvenceiket. A pénteki Nyugat Kiviben tehát az "örökzöld-fehér slágereké" lesz a terep. Kiderül majd milyen zenéért rajong Csertői Aurél vagy épp kinek küld dalt Nagy Gábor.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!