Az Ajka meglepetésre, a Haladás a kötelező győzelemre hajt

A Haladást nemcsak a táblázaton elfoglalt helyezések miatt nevezhetjük a mérkőzés esélyesének. Csertői Aurél együttese jól kezdte a bajnokságot. Három meccsen tizenkét gólt rúgtak és egyet sem kaptak a zöld-fehérek. Mindháromszor nyertek

– Nagyon örülök a jó kezdésnek, valami hasonlóról álmodtunk. Persze még nagyon messze a vége. Szombaton már jön is a következő mérkőzés. Nem lesz könnyű feladat, de itthon akarjuk tartani a 3 pontot. Jól ismerjük az ellenfelet, hiszen nemrég játszottunk velük edzőmeccset. Akkor mi rossz napot fogtunk ki, de ennek ellenére azt láthattuk, hogy masszív csapat, erőszakos futballt játszanak, nehéz lesz feltörni a védelmüket.
Az őszi meccsből levontuk a tanulságot. Biztos, hogy még egyszer ilyen nem fordul elő, mint ősszel, mert az első perctől koncentrálni fogunk – utal a két csapat legutóbbi találkozójára Csertői vezetőedző – amikor kettő nullás hátrányt kellett ledolgozni a Halinak.

Csertői Aurél kijelölte a kezdőcsapatot is. Nincs meglepetés. Rózsa – Tóth, Kuttor, Guzmics, Schimmer – Kaj, Rajos, Tóth N. -Dr. Andorka, Nagy G., Simon A. összetételű gárda kezd.

Rózsa Dániel idén még gólt sem kapott és mivel az őszi fordulókban is ő védett elmondhatjuk, hogy ez a sorozat már hat meccse tart.
– Az, hogy hat meccse nem kaptam gólt, elsősorban annak köszönhető, hogy jól védekezünk, sok dolgom nem volt a három mérkőzésen. Ami akadt, azt meg megoldottam. Jobb csapatnak tartom az Ajkát annál, mint ahol most állnak a táblázaton. Sokat futó, ügyes játékosok alkotják őket. De holnap csak a győzelem elfogadható, hiszen mi vagyunk a jobbak. – mondta Rózsa.

A csapathoz hasonlóan remekül kezdte a tavaszi szezont az MTK-tól nyáron igazolt Simon Attila is. A Szombathelyi Haladás 19 éves csatára ugyanis az elmúlt két fordulóban két gólt rúgott. A csatár a haladasfc.hu-nak azt mondta, Kozármislenyben még döcögött a Haladás játéka, a másik két meccsen azonban már azt játszotta a csapat,amire igazán képes. Simon reméli, hogy a csapathoz hasonlóan neki is folytatódik jó sorozata.
– Nagyon jól érzem magam Szombathelyen. Sikerült könnyedén beilleszkedtem a csapatba, bár a nyitófordulóban, Kozármislenyben még egy picit éreztem,
hogy nem vagyunk teljesen összeszokva. A Mosonmagyaróvár és a DAC ellen azonban már nem volt probléma. Örülök, hogy Csertői Aurél a kezdőcsapatban számol velem, az már csak hab a tortán, hogy sikerült kétszer is betalálnom az ellenfelek kapujába. Bízom benne, hogy nem szakad meg a jó
sorozatunk és hazai pályán egy hármast gurítunk az Ajkának! – mondta Simon Attila.

Az Ajka meglepetést okozna
Pozitív emlékeket őrizhetünk az FC Ajka elleni mérkőzésekről. A 2005/2006-os szezonban Artner Tamás vezetésével Szombathelyen 2-0-ra, majd Ajkán 3-0-ra győzött a Haladás. Az idei szezonban ismét három gólt rúgtak a zöld-fehérek Ajkán, 0-2-ről fordítottak Guzmicsék. Hujber Gábor és „Dr." Andorka Péter két találata kellett a sikerhez.

– Nagyon nehéz sorozat előtt áll a csapatom, hiszen egymás után játszunk a Haladással, a Felcsúttal a Pápával és a Péccsel. – mondta Szabó Imre a vendégek mestere. Ezért most minden egyes megszerzett pont aranyat érhet. Az egész NB II mezőnyét figyelembe véve a Haladás messze a legjobb csapat az osztályban. Szombaton két verzió lehetséges. Ha a realitást nézzük, sok esélyünk nincs. Azonban a futballban már nem egyszer borult a papírforma. Ha elhisszük azt magunkról, hogy partnerei lehetünk a szombathelyieknek, akkor bármi előfordulhat. Szorítok a Haladásnak, hogy nyerjék meg a bajnokságot és jussanak fel oda, ahova ténylegesen valók, de ennek ellenére szombaton szeretnénk a forduló meglepetését okozni – mondta Szabó Imre.

A XIX. forduló további párosításai
A forduló szombaton 15:00 órakor kezdődik, méghozzá két megyei rangadóval. Baranyában a Kozármisleny (10.) fogadja a Pécsi MFC-Pécs Pláza (6.) együttesét. A Soroksár (14.) a tavasz legrövidebb kirándulására megy, ugyanis a Budaörs (8.) vendégei lesznek. 16:00 órától kezdődik a Felcsút (2.) - Integrál-DAC (5.) meccs.. A szombathelyi mérkőzéssel egyidőben rendezik a Lombard-Pápa Termál FC (3.) és a Mosonmagyaróvárnak (16.) a találkozóját. A szombati hatodik derbi Gyirmóton (4.) lesz, hozzájuk a Komló (15.) látogat. A kék-sárgák a szerdai kupameccsen már 2-0-ra is vezettek az első osztályú Kaposvár ellen, ám a második félidőben összezuhantak, és úgy tűnik, hogy a Haladás ellen 11-esekkel továbbjutó Hannich-fiúknak csak formalitás lesz a visszavágó, hiszen kétgólos (4-2) a somogyiak előnye.

Vasárnap az Erzsébeti SMTK (9.) fogadja a Dunaújvárost (13.) és a Kaposvölgye (11.) a Barcsot (7.) - mindkét mérkőzés 15:00 órakor kezdődik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!