Győztes csapaton ne változtass!

A Hévíz elleni kezdőcsapatán nem változtat szombat délután Glázer Róbert, a zöld-fehérek szakvezetője.

A Hévíz elleni idegenbeli siker után szombaton délután öt órától a Rákospalota ellen folytathatja a pontszerzést a Lombard FC-Haladás. Glázer Róbert a pénteki edzés előtt a Magyar Labdarúgó Liga illetékeseihez intézett néhány keresetlen szót.

- Ha annulálják a Vasas őszi eredménysorát, úgy szombati ellenfelünk a tabellán elénk kerül. Úgy gondolom, hogy a liga átgondolatlan, a fair play szellemével teljesen ellentétes döntést hozott, amikor a Demecser visszalépése után törölte a gárda őszi mérkőzéseinek eredményeit. Az angyalföldi együttes is jó úton halad a megszűnés felé, így tehát akár hat pontot is veszíthetünk a téli holtszezonban. Felháborítónak tartom a testület döntését, és még egyszer hangsúlyozni szeretném, ez a határozat az élmezőnybe tartozó csapatok közül rajtunk kívül csak a Diósgyőrt sújtja - kesergett a szombathelyiek trénere.

De visszatérve a hét végi bajnoki találkozóra: a rákospalotaiak jól erősítettek a télen, a tavaszi rajtjuk pedig egészen kiválóra sikeredett.

- Rutinos, valamint fiatal tehetséges játékosok alkotják a REAC-ot, amely üde színfoltja a másodosztályú bajnokságra. Ügyesen kontráznak, éppen ezért nekünk le kell zárnunk majd a területeket. Csapatom hozzáállásával mindkét mérkőzésen elégedett voltam, viszont meghatározó játékosaimnak egyénileg többet kell vállalniuk a siker érdekében. Mindenképpen kreatívabb játékra lesz szükség a rákospalotaiak ellen, remélem, hogy ezúttal nem csak a helyzetek kidolgozásáig jutunk el. Csak Nagy László sérült a keretben, így tulajdonképpen mindenki a rendelkezésemre áll. A Hévíz elleni kezdőcsapaton nem változtatok, így nagy valószínűség szerint a Balogh - Kaj, Farkas A. (Czeglédi), Lőrinc, Farkas V. - Kincses, Tóth P. (Nagy S.), Kovács A., Nakics (Tóth P.) - Ferhatovics, Potemkin összeállításban lépünk pályára - mondta a tréner.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!