Vasas meccs: egy százalék esély

Illés Zoltán, a Hali klubigazgatója mindössze egy százalék esélyt lát arra, hogy pénteken megrendezik a csapat Vasas elleni találkozóját.

A Vasas pénzügyi nehézségei miatt eddig nem lépett pályára tavasszal: a piros-feketék a Diósgyőr, a Pápa és a Kecskemét elleni mérkőzésüket is elhalasztották. A hatályban lévő szabályok szerint amennyiben egy gárda négy találkozón nem lép pályára, automatikusan kizárják a bajnokságból. A tavaszi negyedik játéknapon az angyalföldieknek épp a Lombard FC-Haladás ellen kellene meccselniük.

- Ha a Magyar Labdarúgó Liga pénteken reggelig nem küldi el hivatalos állásfoglalását a Vasassal kapcsolatban, úgy természetesen elutazunk a meccsre. Ismerve azonban a kék-fehér klub anyagi körülményeit, mindössze egy százalék esélyt látok arra, hogy pénteken délután megrendezik a Vasas-Lombard FC-Haladás összecsapást - mondta a klubigazgató.

A liga csütörtökön este tartja elnökségi ülését, s várhatóan ekkor derül ki, hogy az angyalföldi együttes folytathatja-e a pontvadászatot a másodosztályban. A szombathelyiek abban reménykednek, hogy a testület hivatalos állásfoglalása időben megérkezik a vasi megyeszékhelyre, hiszen így nem kellene feleslegesen elutazni a fővárosba.

A zöld-fehér számára mindenesetre jobb lett volna, ha korábban kiderül, hogy a Vasas folytathatja-e szereplését a bajnokságban. A szombathelyiek ugyanis szombaton edzőmeccset játszottak volna a válogatottjait nélkülöző Ferencvárossal.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!