A Haladás döntetlent játszott, Bíró Péter büntettet

Az első félidőben a szombathelyiek, a másodikban pedig a diósgyőriek játszottak jobban. Bíró Péter tulajdonos pedig ötmillió forint büntetést rótt ki a játékosokra a gárda csapnivaló teljesítménye után.

Nem sikerült begyűjtenie a három pontot a Lombard FC-Haladásnak Diósgyőrben, ahol a hazaiak sérülések és eltiltások miatt meglehetősen tartalékosan léptek pályára. Glázer Róbert a Balogh - Farkas V., Lőrinc (Árki), Farkas A. - Schafranek (Németh T.), Nagy Sándor, Somfalvi, Ferhatovics (Robson), Tóth Péter - Kincses, Potemkin összeállításban küldte pályára csapatát. Az első játékrészben a vendégek birtokolták többet a labdát, és szögletek után rendre helyzeteket alakítottak ki a piros-fehérek kapuja előtt.

A második játékrészben érthetetlen módon visszaesett a szombathelyiek teljesítménye. Pontatlanná vált a zöld-fehérek játéka, és ekkor már a diósgyőriek eljutottak Balogh kapujáig. A félidő közepén hiába küldte pályára Glázer Róbert Németh Tamást és Robsont, egyik támadó sem tudott lendületet adni a gárdának.

A kevés helyzetet hozó, gyenge színvonalú összecsapáson igazságos döntetlen született.

A lefújás után Bíró Péter tulajdonos a csapat öltözőjébe látogatott...

Megbüntették a csapatot!

Ötmillió forint büntetést rótt ki a játékosokra Bíró Péter tulajdonos a gárda csapnivaló diósgyőri teljesítménye után.

Bíró Péter a gól nélküli döntetlennel zárult mérkőzést követően az öltözőbe sietett, majd néhány perccel később már meg is született a döntés.

Amint azt Illés Zoltán, a Lombard FC-Haladás klubigazgatója elmondta: Bíró Péter ötmillió forint büntetést rótt ki a futballistákra. A játékosok csak akkor kapják vissza a pénzt, ha a csapat feljut az élvonalba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!