A Magyar Labdarúgó Szövetség mai fegyelmi tárgyalásán visszaesőként 200
000 Ft pénzbírságra büntette Csertői Aurélt, a Szombathelyi Haladás
vezetőedzőjét. Noha a klub még nem kapta meg az írásbeli határozatot,
Vörös Csaba technikai igazgató elmondta, hogy indoklásként szóban azt
közölte az MLSZ, hogy nem bizonyosodott be minden kétséget kizáróan, hogy
a Haladás edzője valóban nem állította, hogy irányított lenne az NB II-es
bajnokság. Mint ismeretes, a Nyugat Rádió az edzőnek rendelkezésére
bocsátotta a mérkőzés után rögzített nyilatkozatát, melyben ez az állítás
nem hangzott el, és írásban nyilatkozott arról, hogy a hangfelvételt a
Barcs - Haladás meccs után közvetlenül rögzített, és azt vágatlanul
küldte el a Magyar Labdarúgó Szövetségnek.
A Haladás a döntés ellen 15 napon belül felebezhet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.