Nem múlt el áldozatok nélkül a Pápa elleni rangadó

Kaj András és Sipos Norbert is megsérült a Pápa elleni rangadón.

Ugyan a csapat megőrizte hat pontos előnyét legnagyobb riválisával szemben, mégsem lehet felhőtlen a zöld-fehérek öröme. Kaj András és Sipos Norbert ugyanis megsérült a Pápa elleni rangadón. Így az már biztos, hogy a Pécs, az ESMTK és a Gyirmót elleni találkozókon egyik középpályására sem számíthat Csertői Aurél vezetőedző.

Kaj Andrásnak a combhajlító-izma sérült meg, míg Sipos Norbertnek egy négy centi hosszú seb keletkezett a bal sípcsontján, amit össze kellett varrni. Kaj ma volt a kórházban ultrahangon, ahol kiderült, hogy részleges szakadás történt a combjában, ezért minimum 2-3 hetet ki kell hagynia.

– Szombaton és vasárnap még járni sem nagyon tudtam, ez most már szerencsére nem okoz gondot. Azt, hogy milyen gyorsan regenerálódok, még nem tudom. Én ugyanis abban bíztam, hogy ezt a hetet kell csak kihagyom és a jövő hét elején elkezdek kocogni, a hét vége felé meg már labdázni is tudok majd. De jelen pillanatban úgy néz ki, hogy lehet, hogy még jövő
héten sem tudok beszállni a közös edzésekre. Az biztos, hogy nem vállalom a játékot még két hét múlva sem, ha nem edzek előtte rendesen. – mondta Kaj András.

Sipostól megtudtuk, hogy a lábából 12 nap múlva veszik ki a varratokat, addig csak könnyedebb mozgásokat végezhet vele.

– Pontosan egy négy centiméter hosszú, csontig hatoló lyuk tátongott a lábamban. Az utolsó percben a pápai tizenhatoson belül jött egy beadás felém, én a hosszún érkeztem, a pápai játékos becsúszva próbált szerelni, de felemelte a lábát. A stoplik pedig végigsértették a bal sípcsontomat.
Tizenkét nap után veszik ki a varratokat, csak ezután kezdhetek el komolyabban edzeni, hiszen nagyon veszélyes helyen van, feszül a bőr.
Vigyáznom kell nehogy újra szétnyíljon. Addig csak olyan finom mozgásokat végezhetek, mint például a biciklizés – mondta Sipos.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!