A megyei első osztályú Spari FC. csak negyven percig tanúsított ellenállást a Lombard FC-Haladással szemben a szerda délutáni kupameccsen.Détári Lajos több, meghatározó játékosának is pihenőt adott szerda délutánra így a kezdőcsapatban olyan futballisták is szerepeltek, akik korábban csak elvétve kaptak lehetőséget. Ennek megfelelően a Lombard FC-Haladás a Rózsa - Szűcs, Árki, Nakics - Nagy L., Czeglédi, Ferhatovics, Kovács A. (Schafranek), Németh T. (Farkas A.) - Kincses (Kaj), Nagy Sándor (Tóth P.) összeállításban szerepelt a találkozón.
Az első fél óra eseménytelen játszadozása után Németh Tamás percei következtek. A balszélső előbb kiharcolt egy tizenegyest (igaz, Kovács Attila kihagyta a büntetőt), majd lábbal és fejjel is beköszönt a Spari FC hálójába.)
Alig kezdődött el a második játékrész, amikor Németh egy kapitális védelmi hiba után újra mattolta a Spari kapusát. A kilencvenedik percig komolyabb lehetőséget nem tudtak kialakítani a csapatok, az utolsó minutumban azonban a Spari kapusának jóvoltából növelte előnyét a Lombard FC-Haladás: a hálóőr kirúgását a tizenhatos vonalán tanyázó Nagy László fejelte a kapu közepébe, kialakítva így a négy-nullás végeredményt.
Az NB/I B-s együttes tartalékos összeállításban is sima győzelmet aratott a lelkes Spari FC. ellen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!