Szikrázóan kemény mérkőzés

Nagy csatában győzött megyei riválisa ellen a szombathelyi gárda. Lombard FC Haladás-Büki TK 1-0 (0-0)

Lombard FC Haladás-Büki TK    1-0    (0-0)
Szombathely, 5000 néző, vezette: Kassai
Lombard FC Haladás: Balogh - Farkas V., Lőrinc, Farkas A. - Kaj, Árki (Kovács A.), Szűcs, Somfalvi (Németh T.), Tóth P. (Nakics) - Kincses, Nagy S.
Bük: Varga - Sátori, Kecskés, Seper - Gombos, Bonchis (Zsebe), Zöld, Kőrösi - Nagy Cs. (Lukács), Bausz, Somogyi (László).

17. perc: A bal szélen Tóth Péter kényszerítőzött Somfalvival, a szombathelyiek balszélsője egy csellel becsapta Gombost, betört a tizenhatoson belülre, majd nagy ziccerben nyolc méterről lőtt, Varga azonban hárította a jobb alsó sarokba tartó labdát.

19. perc: Elszabadultak az indulatok. A középpályán Árki lábára Bonchis rácsúszott, a szombathelyiek középpályása a földön maradt. Utóbb kiderült, Árki kettős lábszárcsonttörést szenvedett. Az ütközés után a játékosok néhány percig lökdösődtek, majd Kassa játékvezető végül rendet teremtett. Árki helyére Kovács Attila állt be, a vétkes Bonchist is lecserélte edzője, a román középpályást Zsebe váltotta.

45. perc: Seper tüzelt váratlanul huszonhat méterről kapura, Balogh hatalmas bravúrral szögletre tolta a bal felső sarok felé tartó labdát.

50. perc: Lőrinc tört előre, majd miután Nagy Sándortól visszakapta a labdát, kilenc méterről gyengén lőtt Balogh kezébe.

53. perc: Röviden szabadítottak fel a vendégvédők, így a labda Kovács Attila elé került, aki huszonkét méterről a felső lécet találta el, a labda a gólvonalra vágódott, a védők pedig felszabadítottak.

72. perc: Somfalvi szerzett labdát a bal szélen, az alapvonalról átívelt a jobb oldalra, Kovács Attila egy állítás után középre csavart, érkezett Tóth Péter, aki nyolc méterről a jobb felső sarokba fejelte a labdát. 1-0

86. perc: Kovács Attila jobboldali szöglete után Nagy Sándor fejelt kapura, ám Seper a gólvonalról a mezőnybe fejelte a labdát.

89. perc: Szabadrúgáshoz jutottak a bükiek tizennyolc méterről, kissé jobbra a szombathelyiek kapujától. A labdát Seper a bal felső sarok felé csavarta, Balogh azonban bravúrral hárított.

Az első félidőben Árki súlyos sérülése után egymás rugdosásával foglalkoztak a csapatok. A szünet után nagyobb sebességre kapcsolt a Lombard FC Haladás, amely összességében megérdemelten nyerte a vasi rangadót a támadójátékot csak az utolsó negyed órában bemutató büki együttes ellen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!