Győzelmi kényszer

Détári Lajos a hátralévő mérkőzéséken nem számít a Haladás légiósaira, akik a battai találkozón csalódást okoztak a trénernek.

Hiába vezetett Százhalombattán már kettő-nullra a szombathelyi csapat, még sem sikerült ponttal távoznia a kék-sárgák otthonából.

Détári Lajos szerint több oka is volt annak, hogy a gárda teljesítménye visszaesett a második játékrészben.
- Azok a játékosok, akik végigjátszották a Bük elleni rangadót, elfáradtak szünet után. A hiányzókat pótló futballisták pedig egyértelműen csalódást okozott - indokolta a szerdai vereséget a szombathelyiek szakvezetője, aki később megerősítette honlapunk információját, miszerint nem számít a későbbiekben a három idegenlégiósra, Nakicsra, Ferhatovicsra és Robsonra.

A Celldömölk elleni mérkőzést a kemenesaljai városban rendezik, igaz, a találkozót csak korlátozott létszámban, összesen ezerötszázan tekinthetik meg a helyszínen. (Erről szól a cikk végén található közlemény.)

A szombathelyiek győzelmi kényszerrel lépnek pályára szombaton, ugyanis százhalombattai vereségével egy pontos hátrányban van a csapat a Bükkel szemben.
- A hátralévő három mérkőzést meg kell nyernünk, ha ezt megtettük, meglátjuk, mire lesz elegendő. A táblázatra tekintve egyértelműen mi vagyunk a Celldömölk elleni összecsapás favoritjai, ám óva intek mindenkit, hogy lebecsülje szombati ellenfelünket. Egy-egy sérült (Árki) és eltiltott (Schafranek) játékos van a keretben, a várható kezdőcsapat: Balogh - Farkas V., Lőrinc, Farkas A. - Szűcs, Czeglédi, Kaj, Somfalvi, Tóth P. - Kincses, Nagy Sándor - mondta végül a Lombard FC Haladás vezetőedzője.

Rendőrségi közlemény
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a labdarúgás iránt
érdeklődőket, hogy a CVSE Antók FC-LOMBARD FC Haladás mérkőzésen 14-én Celldömölkön nem lesz belső rendőri biztosítás, azt a szervezők nem is kérték. Erre tekintettel minden szurkoló saját mérlegelése szerint döntsön, hogy részt vesz-e nézőként a mérkőzésen. A biztosítás elmaradásának fő oka, hogy a pálya alkalmatlan fokozott kockázattal járó mérkőzés megrendezésére. A mérkőzést megelőző időszaktól a pálya környékének külső biztosítására a szükséges intézkedéseket megtettük.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!