Indul a bérletakció!

Csütörtök reggel nyolctól lehet megvásárolni a Lombard FC Haladás őszi bérleteit.

Csütörtök reggel nyolctól lehet megvásárolni a Lombard FC Haladás őszi bérleteit. Munkanapokon nyolctól délután négyig a klubházban árusítják az állandó belépőket.
Az ülő bérletért 12 ezer, az állóért 8 ezer, a kedvezményesért (nyugdíjas, diák) pedig 6 ezer forintot kell fizetni. Azok a szurkolók, akik ősszel állandó belépőt váltanak, tavasszal mindössze ezer forintért jutnak hozzá a bérlethez.
A csapattal kapcsolatos információ, hogy a Király Sportcentrumban csütörtök este hat órakor kezdődő, Dabas elleni összecsapáson egy horvát támadó is szerepel majd a Lombard FC Haladásban. A zöld-fehérek az átigazolási időszak végéig egy csatárt még mindenképpen szerződtetni akarnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!