Csere: Venczel helyett Nagy, Elek helyett Vajda, Borsi helyett Hajmási, Jagodits helyett Legát, Rózsa helyett Dombai
Gólszerző: Venczel 20.perc
Sárga lap: Nagy
Az Artner Tamás által irányított gárda nem vallott szégyent a több rutinos játékossal három idegenlégióssal és korosztályos válogatottal felálló vendégek ellen. Csapatunk a mérkőzés 20. percében megszerezte a vezetést majd összehangolt védekezéssel nehezítette a győriek dolgát, és vonult egy gólos vezetéssel pihenőre.
A második félidő elején is több helyzetet dolgoztak ki csatáraink, de sajnos ezek a lehetőségek kimaradtak. A vendégek Regedei szabadrúgásgóljával egyenlítettek majd negyed órával a mérkőzés vége előtt egy újabb szabadrúgásgóllal fordították maguk javára a mérkőzést, és mielőtt feleszmélhettek volna játékosaink Oross Márton szerzett még két gólt ezzel beállítva a 1-4-es végeredményt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!