Leo magyar lett

A szombathelyiek egykori brazil légiósa akár még ebben a hónapban bemutatkozhat a magyar olimpiai válogatottban.

LeandroKedden a VII. kerületben magyar állampolgári esküt tett Leandro. Ezzel végállomásához érkezett a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Gyermek Ifjúsági és Sport Minisztérium és a Magyar Olimpiai Bizottság által szorgalmazott és a Belügyminisztérium által gyorsan végrehajtott honosítási eljárás.

A ballábas huszonegy éven aluli középpályás - aki eddigi legjobb teljesítményét a Haladás színeiben nyújtotta - a jövő héten veheti át új, magyar személyi igazolványát és útlevelét, és ekkor - papírjai alapján - teljes értékű állampolgárrá válhat. A játékosra így akár már a szlovének ellen számíthat Róth Antal, az olimpiai válogatott szövetségi edzője.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!