A Magyar Labdarúgó Ligában kedden délelőtt készítették el a Magyar Kupa sorsolását: a tét a legjobb tizenhat közé kerülés. A Lombard FC Haladás a múlt szombaton sikerrel vette az első akadályt: Farkasék kettő-nulla arányban győzték le a harmadik vonalban szereplő mosonmagyaróvári együttest.
A zöld-fehérek tavaly kétszer is megütköztek a kék-sárgákkal a bajnokságban, s mindkétszer legyőzték fővárosi ellenfelüket. A zöld-fehérek nem panaszkodhatnak a sorsolásra, hiszen elkerülték az élvonalbeli csapatokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!