Szerdán az internetes fogadásokkal foglalkozó Sportingbet.com rendezvényére volt hivatalos Illés Béla. A Málta - Magyarország mérkőzés megtekintése után a szombathelyi futball akadémia névadója a cég által felajánlott életmentő készüléket vehette át. A budapesti rendezvény remek hangulatban telt, hiszen az akadémistákra épülő szerdai Haladás simán győzött a Lombard ellen és a válogatott is nyertesen távozott a szigetországból.
Az ünnepségről a fotókat Horváth Miklós készítette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!