MTK ellen a Ligakupában

A fővárosi kék-fehérekkel játszik a Ligakupa ötödik fordulójában a Szombathelyi Haladás.

A Szombathelyi Haladás egy győri kellemetlen vereséget leszámítva remekel a Ligakupában. Szerdán délután fél négytől azonban ismét egy első osztályú csapat ellen kell helytállnia Csertői Aurél együttesének.

- A szokásos forgatókönyv szerint készülünk a mérkőzésre. Ezúttal is azoknak a játékosoknak szeretnénk lehetőséget adni, akik eddig kevesebb szerepet kaptak a bajnokságban. Látom náluk a fejlődést, nagyon örülök neki, hogy ők is versenyben vannak és tétmérkőzéseket tudnak játszani. A taktikánk nem változik, ugyanaz lesz, mint ami az első csapatnál szokott lenni, éppen azért, hogy a futballisták szokják a légkört, hogyha be kell állniuk az első csapatba, akkor az gördülékenyen menjen. Úgy tudom egyébként, hogy az MTK is a tartalékcsapatával érkezik.

A zöld-fehérek várhatóan a Szép - Csontos, Lengyel, Kovács, Devecseri - Kaj, Simon Á., Iszlai – Burkus, Simon A., Tóth N. összeállításban kezdik a szerda délutáni találkozót.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!