1632 nap után ismét Zalaegerszeg - Haladás

A két csapat párharca egészen a '30-as évek elejére nyúlik vissza. Az összesített mérlegben a Haladás a jobb, az eddig lejátszott ötvennégy meccsből tizenkilencszer a zöld-fehérek, tizenhétszer pedig a kékek nyertek. Az örökrangadókon tizennyolcszor született döntetlen.

Az első meccsen tíz góllal nyert a Haladás

Az 1935/36-os szezonban kiváló együttes futballozott Szombathelyen, mindenki esélyesnek tartotta a zöld-fehéreket arra, hogy megszerezzék a Nyugati Alszövetség bajnoki címét, és ezzel együtt a jogot arra, hogy vidéki csapatként feljussanak a Nemzeti Bajnokság első osztályába. Gazdag Gyuláék az előttük álló akadályokat simán vették. Előbb a Komáromi FC-t győzték le 12–3-ra, majd jött a ZTE. Nekik sem kegyelmeztek, 11–1-re ütötték ki a szomszédváriakat.

Hosszú szünet

Az akkoriban még a világ élvonalába tartozó magyar bajnokság meghatározó szereplőjévé vált a Haladás a '40-es - '50-es években. A ZTE viszont ekkor hol a másod-, hol a harmadosztálynak volt a tagja, így jó sokáig nem is játszott egymással a két csapat. Aztán 1961/62-ben Zalaegerszegen csaptak össze a felek, 2–2 lett az eredmény. Majd 11 évnyi szünet után a Zete feljutott az NB I-be, és innentől kezdve számít rendszeresnek a két klub csatározása.

A '70-es évek gólgazdag meccsei

1973/74-ben 2–0-ra nyertek a hazai pályán játszó zalaiak. 1976/77-ben szerezte meg első idegenbeli pontját Egerszegen a Hali, 0–0 volt az eredmény. Aztán két éven belül két gólgazdag meccs következett. 1977/78-ban 5-1-re a Haladás, egy évvel később pedig 6–1-re a ZTE nyert.

A '80-as évek remek sorozata

Az évtized elején 1-0-ás Haladás-győzelem született a szomszédban. Ezt követően 15 éven keresztül nem kapott ki a Haladás Zalaegerszegen. Egygólos sikerek és döntetlenek kerültek az évkönyvekbe. 1988/89-ben pedig az akkori versenykiírás szerint a döntetlen után 11-esek jöttek, és az ezért járó 2 pontot is elhozták a zöld-fehérek.

A '90-es évek

1990/91-ben mindkét együttes a másodosztályban szerepelt. A Rohonci úton 3–3 lett az eredmény, idegenben viszont szombathelyi siker, 1–0 ide. A szezon végén aztán az NB II Nyugati-csoportját a Haladás nyerte, de a második ZTE is visszakerült az NB I-be. 1991/92-ben mindkét csapat elhozta ellenfele pályájáról a három bajnoki pontot. A Zete 1-0-ra, a Hali 2–1-re győzött. Majd újfent az NB II-ben csapott össze a két ősi rivális. Mindkétszer 2–0-ra nyertünk. Mi feljutottunk, a Zalaegerszeg azonban nem, így legközelebb csak 1995-ben játszott egymással a két gárda. Azóta viszont csak az első osztályban.

Az utolsó évtizedben a ZTE volt a jobb

1996/97-ben nyert 1–0-ra Zete, azóta két döntetlen eredmény mellett csak egyszer nyert a Haladás. 1999. szeptember 10-én a Zalahús-ZTE vendége volt a Haladás-Milos. Vincze Géza együttese a Takács T. - Takács B., Balassa, Simon - Nagy Cs., Somfalvi, Horváth A., Bodor (Némethy), Tóth P. - Marginean (Rosca), Halmosi (Borbély) összetételben játszott, a hazaiaknál szerepet kapott a Szombathelyen is megfordult Balog Csaba, Liviu Bonchis és Babati Ferenc trió is. Marginean 64. percben szerzett góljára nem jött válasz, így 1–0-ra nyert a Haladás.
2002. április 27-én, négy nappal a kupadöntő előtt Zalaegerszegen játszott bajnokit a Hali. A vasiak a Takács T. - Flávio Pim, Szekér, Selymes - Kaj, Juhász, Némethy, Lendro - Fred (Jankovics), Preisinger (Alex), Halmosi csapattal játszottak. Akkoriban még a kékeknél játszott Molnár Balázs és Kenesei Krisztián is. A Hali Leandro góljával szerzett vezetést, Waltner egyenlített, de Alex ismét a Halit juttatta előnyhöz. Kenesei Jankovics óriási hibáját követően egyenlített, így elmaradt a győzelem, a végeredmény 2–2 lett.
A Lombardos időszak, ahogy az egész szezon, gyalázatosra sikeredett. 4-0-ra és a 7-0-ra nyert a ZTE.

Tóth Péter a 2004-es ZTE - Haladás (7-0) találkozón

Összesített mérleg:  54 mérk.   19 győz.   18 dönt.   17 ver.   71 - 72

A Rohonci úton:  27 mérk.   12 győz.   8 dönt.   7 ver.   45 - 27

Zalaegerszegen:  27 mérk.   7 győz.   10 dönt.   10 ver.   26 - 45

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Molnár Balázs vállalja a játékot. Megvan a kezdőcsapat

Andorka Péter kezdőként kap bizonyítási lehetőséget a Zalaegerszeg elleni örökrangadón. Molnár Balázst pedig - ahogy Csertői Aurél fogalmazott - összedrótozták a fontos összecsapásra.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!