Szekér megfigyelte! A Twente elvitte?

Ma reggel szokatlanul korai időpontban a Nemzeti Sport Online változatában jelent meg a hír, hogy Szolga Máté az Illés Akadémia játékosa meglehetősen kevés pénzért a Twentéhez igazolt. Szekér István a klub megfigyelője elismerte, hogy a játékos kell a klubnak, de ő úgy tudja, nem végleges még a klubcsere.

Szekér Istvánt ma kora délelőtt értük utol, a Haladás egykori játékosa, sokak kedvence rögtön egy pontosítással kezdte.

- Az igazság az, hogy nem Máté ügynöke, managere vagyok, hanem a Twente játékos megfigyelője – mondta honlapunknak. Én ajánlottam Szolgát a hollandoknak, akik a próbajáték során nagyon elégedettek voltak vele, az első pillanattól kezdve, hogy látták játszani, meg akarták szerezni. Felvették a kapcsolatot a Haladással. A két klub álláspontja azonban nagyon messze volt egymástól. Ezért a Twente élt azzal a FIFA szabállyal, hogy egy fix, szabott áron megszerzi a focistát. Ez a megjelentekkel ellentétben nem 20.000 hanem 35.000 euró. Szolga Máténak egyébként nincs profi szerződése az Illés Béla Akadémiával, nem is lehet, hiszen nem töltötte be még 16. életévét. Napi kapcsolatban vagyok a Twentével, továbbra is nagyon akarják, de én úgy tudom, még nem dőlt el végelegesen a kérdés.

Szolga Máté
www.illesfociakademia.hu
Fotó: www.illesfociakademia.hu"]
Születés hely, idő: Zirc, 1993-08-15
Nevelő egyesület: Veszprém FC USE
Nevelő edző: Rugovics Vendel, Orbán Tamás
Korábbi egyesülete: Veszprémi USE
Testsúly: 64 kg
Magasság: 178 cm
Poszt: csatár
Célok: A fociban elérhető legmagasabb csúcsra jutás
Hobbi: asztalitenisz
Kedvenc együttes: Dj.Fiesto...
Kedvenc film: Gool
Kedvenc csapat: Manchester United
Kedvenc játékos: Cristiano Ronaldo
Kedvenc étel: rántotthús burgonyapürével, uborkasalátával

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!