Bekvalac azt hitte, hogy a Hali junior csapata játszik

Csütörtökön délután váratlanul megérkezett a szintén Törökországban edzőtáborozó Győr mestere a Haladás PFK Vosztok meccsre. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is távozott a szerb mester.

Nem csoda, hogy Dragoljub Bekvalac kíváncsi a Szombathelyi Haladás játékára, hiszen a két csapat egymás ellen játszik a Soproni Liga első fordulójában. Ezért is volt meglepő, hogy Bekvalac negyed óra után autóba ült és elment a helyszínről. Az ok csak ma délelőtt derült ki. A Haladás csapatát látva azt hitte, hogy a zöld-fehérek az ifjúsági csapatukkal álltak ki kazah ellenfelük ellen. Miután a „második sorra” nem volt kíváncsi, ezért ment el a helyszínről. A szállodában aztán meglepetés érte, amikor elmondták neki, hogy tegnap délután a sok sérülés miatt ez volt a Haladás legerősebb csapata, és szó sem volt arról, hogy Csertői Aurél a „B” csapatot küldte volna pályára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!