Délelőtt többen szaunáztak, de a gyúróknak is volt dolga bőven. A „lazítást” ebéd, majd csendes pihenő követte, ezután viszont egészen este hétig mindenki szabadon rendelkezett az idejével. A többség Belek központja felé vette az irányt, ahol a bazársoron igyekezett mindenki valami kis ajándékot venni az otthoniaknak.
Alkudozás, hűtő mágnes, török tea. Aki járt már Törökországban, az tudja, hogy ez a három dolog elengedhetetlen kelléke egy itteni „piacozásnak”.
Kenesei Krisztián pedig a vásárlást követően egy helybéli árussal még dámázott is egyet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!