Vereség a végén. Kikapott Törökországban a Hali

Ma is több kulcsjátékosát nélkülözve lépett pályára a Haladás. A Csertői-legénység két elkerülhető gólt is kapott, és mivel ezekre csak Oross tudott válaszolni, a csehek 2-1-re nyertek. Izgalmas, jó iramú és színvonalú találkozó volt.

Fehér asztal után a pályán is találkoztak

A két együttes ugyanabban a szállodában lakik, így - elsősorban az étkezéseknél - rendszeresen összefutottak a játékosok. A ma délutáni találkozó azonban más volt. Az első percben látszott, hogy a hazája pontvadászatában előkelő helyen álló ellenfél szervezett, érett focit játszik, és az ezer sebből vérző csapatunknak alaposan fel kell kötni a gatyát, ha meg akarja nehezíteni a dolgát a Boleslavnak. A Haladás játékosok ennek megfelelően nagy kedvvel kezdtek, kár, hogy egy gyorsan bekapott, elkerülhető gól megtörte a lendületet. Szerencsére azonban nem véglegesen. Szépen lassan rendezték soraikat Molnárék, és a második félidő hajrájára átvettük az irányítást. A gól azonban elmaradt.

Gól a hosszabbítás utolsó perceiben

A második félidőben is akadtak lehetőségek a gólszerzésre. Sajnos egyet sem sikerült találatra váltani. Az orosz játékvezetők, akik a találkozót és saját magukat is rendkívül komolyan vették, rossz ítéleteikkel rendre Skribáékat sújtották. Aztán ahogy a fociban az lenni szokott, az elpuskázott akciókat követően az ellenfél szerzett gólt, amelyet az elsőhöz hasonlóan egy védelmi hiba után rúgtak. A Haladás csak a 94. percben tudott szépíteni. Oross büntetőből volt eredményes.

Szombathelyi Haladás - Mladá Boleslav 1-2
Tekintse meg Imre Mátyás galériáját!
Imre Mátyás

A találkozó összképe alapján talán a döntetlen igazságosabb lett volna, mindenesetre a csapatot dicséret illeti, hogy kulcsjátékosait nélkülözve is teljes rangú ellenfele tudott lenni egy ilyen erős csapatnak.

Szombathelyi Haladás - Mladá Boleslav
Tekintse meg második galériánkat!
Pál T. Gábor

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!