Csütörtökön két edzőmeccset is játszanak az Illés Akadémia labdarúgói

Simon Attila, az NB III. Bakony csoportjában szereplő Szombathelyi Haladás II. edzője csütörtökön két részre osztja csapatát. A keret egyik fele a ZTE II. ellen, míg a másik fele egy osztrák ötödosztályú együttes ellen játszik edzőmeccset.

Csütörtökön délután fél háromtól az NB II. Nyugati csoportjában szereplő ZTE II. ellen játssza idei második edzőmérkőzését a Szombathelyi Haladás II. NB III-as labdarúgócsapata. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Bezdiék január végén háromgólos vereséget szenvedtek az Újpest II.-től.

- Külön öröm, hogy létrejött ez a Zalaegerszeg elleni edzőmeccs, hiszen a válogatott játékosaink év közben rengeteget vannak távol, így most nem csak az edzéseken, hanem felkészülési meccsen is együtt lesznek. Végre megmutathatjuk egy erős ellenfél ellen is, hogy mire vagyunk képesek - mondta honlapunknak Simon Attila edző.

Az adadémisták várhatóan a Mursics – Tar, Bezdi, Nagy Bálint, Farkas – Szakály, Kalász, Kovács István - Skriba, Czafit, Gyurján összeállításban kezdik a találkozót. Az egyetlen csere Berning Adrián lesz.

Ugrai Roland betegség miatt kihagyja a meccset, az egyetlen csere Berning Adrián lesz.

Osztrák ellenfél az akadémián

A keret másik fele, Catalin Azoitei irányításával csütörtökön este hét órától az osztrák ötödosztályban szereplő Bad Waltersdorf-ot fogadja az Illés Béla Football Akadémia műfüves pályáján.

A várható kezdőcsapat: Kurucz – Szvoboda, Treznai, Csiba, N' Semi-Noah – Udvardi, Jagodics M., Radó – Szalay R., Nagy G., Grósz.

További hír a csapat háza tájáról, hogy a fiatalok vasárnap délután öt órától a szintén osztrák ötödosztályú Wolfau csapatát látják vendégül edzőmeccsen a műfüves pályán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!