Október 4-én rúgott gólt a Hali a Rohonci úton

A hatodik forduló óta az első négy hely valamelyikén szerepel a Szombathelyi Haladás a Soproni Liga 2008/2009-es versenykiírásában. A hétvégi, tizenkilencedik forduló eredményei azonban úgy alakultak, hogy Csertői Aurél együttese visszacsúszott a hatodik helyre.

Gólok

Továbbra is kevés gólt lőnek a csapatok. A mostani fordulóban 17 találat született, ami 2,13-as mérkőzésenkénti átlagnak felel meg. A legtöbb találat Debrecenben volt, ott összesen négy. Rákospalotán viszont egyet sem láthatott a számú közönség. Hat csapat maradt gólképtelen. A Haladás, a REAC, a Győr, a Nyíregyháza, a Vasas és a DVTK. Utóbbi kettő ráadásul már zsinórban másodszor. Három hazai győzelem mellett (DVSC - Nyíregyháza 4–0, Kecskemét - Fehérvár 2–1, MTK - Diósgyőr 2–0) két döntetlen (REAC - Győr 0–0, Honvéd - Paks 1–1) született, háromszor pedig az idegenben játszók nyertek (Haladás - Újpest 0–2, Vasas - Siófok 0–1, Kaposvár - ZTE 1–2).
A Debrecen és az Újpest kicsit meglépett a mezőnytől, viszont a harmadik és a tizennegyedik helyezett között mindössze 10 pont a különbség.

A góllövőlistán hárman is 11 góllal állnak az élen. A győri Bajzát, a paksi Tököli és a debreceni Rudolf is ennyiszer talált be.
A Haladás legeredményesebb játékosa Kenesei Krisztián és Rajos Gábor holtversenyben a 16. helyen állnak 6-6 találattal.

Nézők

Amikor a Haladás és a Debrecen hazai pályán játszik, az mindig meglátszik a nézőszám statisztikán. A 19. fordulót 23.300-an látták a helyszíneken: ennek több mint fele a két csapat találkozójára volt kíváncsi. Az Újpest vendégjátékára 7.000-en, míg a keleti rangadóra 7.500-an voltak kíváncsiak.
Csak egy adat: a Hungária körúton 8.250-en voltak - no, nem a Diósgyőr ellen, hanem eddig összesen az egész bajnokság során. Az átlagnézőszám-tabellán a Rohonci út van az élen, kerek 6.500-as átlaggal, míg a Debrecen a második 5.067-tel.

Lapok, érdekességek

Visszafogták magukat a focisták, mindössze két pirosat voltak kénytelenek kiosztani a bírók. Az egyiket a REAC-pályán a hazai Kovács Zoltánnak, míg a másikat Szombathelyen Simek Péternek, miután megkapta második sárga lapját a Skriba Mátéval szemben elkövetett szabálytalanság után. Előbbi kettő, utóbbi egy meccses eltiltást kapott.
Apropó Skriba. A Haladás saját nevelésű játékosa éppen 17. születésnapján, március 13-án debütált a Soproni Ligában. Ezzel ő lett a 2008/2009-es szezon legfiatalabb pályára lépő labdarúgója. Ez azt jelenti, hogy a mai NB I Benjáminja és Doyenje is a Haladásé, hiszen a Skribánál majd' 22 évvel idősebb Kuttor Attila is a vasiak labdarúgója.

A Haladásról

Legutóbb a nyolcadik fordulóban, szeptember 20-án tudott hazai pályán nyerni a Haladás a 2008/2009-es szezonban. Akkor a Kecskemét elleni győzelemmel a tabella harmadik helyére ugrott fel a Csertői-csapat. Azóta csak két döntetlenre futotta a Rohonci úton. Régen láthatott bajnoki meccsen Hali-gólt a közönség. Október 4-én, Oross Márton szerezte a legutolsó találatot, azóta pedig már 330 perc eltelt hazai gólöröm nélkül...

A pénteki mérkőzésen második hazai vereségét szenvedte el a Haladás.

Az Újpest ellen sárga kártyát begyűjtő Siposnak ez a második volt, míg Tóth Péternek a harmadik. Veszélyben - azaz 4 lapos - továbbra is Molnár Balázs és Rajos Gábor van. Ha ők a Siófok ellen lapot kapnak, ki kell hagyniuk egy találkozót.

Tavaszi tabella

M Gy D V L - K Gk P
1. MTK 3 3 - - 7 - 1 +6 9
1. Újpest FC 3 3 - - 7 - 1 +6 9
3. DVSC-TEVA 2 2 - - 5 - 0 +5 6
4. ZTE FC 2 2 - - 4 - 2 +2 6
5. Győri ETO 2 1 1 - 2 - 0 +2 4
6. Kecskeméti TE 3 1 1 1 4 - 5 -1 4
7. Diósgyőri VTK 3 1 1 1 2 - 3 -1 4
8. Haladás 2 1 - 1 2 - 2 0 3
9. FC Fehérvár 3 1 - 2 3 - 4 -1 3
10. Vasas 3 1 - 2 3 - 5 -2 3
11. BFC Siófok 3 1 - 2 2 - 4 -2 3
12. Paksi FC 3 - 3 - 3 - 3 0 3
13. Budapest Honvéd 3 - 2 1 2 - 4 -2 2
14. Kaposvár 3 - 1 2 2 - 4 -2 1
17. REAC 3 - 1 2 2 - 4 -2 1
16. Nyíregyháza 3 - - 3 1 - 9 -8 0

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!