Most már a dobogó a tét a Haladásnak

Vasárnap délután helyet cserélhet a táblázaton a Szombathelyi Haladás és a Vasas. A zöld-fehérek szerencsés körülmények között pedig nemzetközi kupaszereplést érő helyen is zárhatják a hétvégét.

A mérkőzést vasárnap délután 17 óra 30 perctől a Sport televízió élőben közvetíti.

Csertői a sikerben bízik

A Szombathelyi Haladás a kéthetes szünet ellenére sem készült máshogy erre a mérkőzésre, bajnoki ritmusban folyt a munka. A csapatból Simon Attila és Simon Ádám továbbra is sérült, Szép Tamásnak a héten lettek térdproblémái, Molnár Balázs pedig eltiltását tölti a Vasas elleni meccsen. Azt már korábban megírtuk, hogy a középpályást Kovács Zsolt helyettesíti. Ezt a változtatást leszámítva nincs meglepetés a kezdőcsapatban.

– Minden udvariasság nélkül mondom, hogy hétvégi ellenfelünk egy nagyon jó csapat – állítja Csertői Aurél, a Szombathelyi Haladás mestere. Ősszel is egy nagyon szoros meccsen, némi szerencsével tudtunk csak nyerni ellenünk. Tudom, most mindenki azt mondja, hullámvölgyben vannak, de szerintem ez nem igaz. Láttam a meccseiket, nagyon masszívak. Harmincegy pontot gyűjtöttek a bajnokságban, előttünk vannak a táblázaton. Ennek tükrében kell nekivágni a meccsnek és nem azzal foglalkozni, hogy az utóbbi időben nem szereztek annyi pontot. Mindenki azt kérdi tőlem, foglalkozunk-e azzal, hogy a fordulót követően akár a dobogóra is felléphetünk. A válaszom az, hogy nem. Majd utána talán, egy kicsit. De sok időnk akkor sem lesz örülni, hiszen sorra jönnek a nehezebbnél nehezebb feladatok.

A Vasasnak most már nyerni kell

A piros-kékeknek egyelőre nem úgy alakult ez a szezon, ahogy eltervezték, sorra bukják el a bajnoki mérkőzéseiket. Egyelőre úgy tűnik, Mészöly Géza csapata nem tudta pótolni télen távozó kulcsjátékosait és az anyagi bizonytalanságról szóló pletykák sem tettek túl jót az angyalföldieknek.

– Ez egy igazi rangadó lesz. Ezt nem csak a két csapat tabellán elfoglalt helyezése mondatja velem, azt hiszem, hogy a játékosállományokat is figyelembe véve két igazán jó csapatról van szó. Jó meccs lesz, ahol remélem, végre eredményesek tudunk lenni. Nem lesz könnyű pont most kijönni a gödörből, mert a Haladást ismerve biztosan nem feltartott kézzel érkeznek hozzánk. Tudatosan igazoltak, posztra válogatták a focistákat, fantasztikus a szurkolótáboruk is. A játékukban nem látok különösebben gyengepontot, pontokat, úgyhogy igyekszünk a saját játékunkra fokuszálni. Azt tervezzük, hogy a saját játékunkat játszva a 90 perc alatt végig dominálva megnyerjük az összecsapást – mondta honlapunknak Mészöly Géza, a Vasas mestere.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!