Számokban a 21. forduló – Visszatekintő

A döntetlenek fordulóját hozta április első hétvégéje. Öt találkozón volt pontosztozkodás. A Haladás is ikszelt, erre utoljára a 12. fordulóban volt példa.

Gólok

Hasonlóan az előző körhöz, most is 19 gól született. Ez 2,38-as - elég gyenge - átlagnak felel meg. Két gólnál többet egyedül a Debrecen rúgott (ötöt), míg három csapat: a Honvéd, a Győr és a Paks nem talált a kapuba. A Paks legutóbbi négy, a Győr a legutóbbi három meccsén mindössze egy gólt rúgott. A Honvéd egymást követő négy meccsén játszott döntetlent.

Két alkalommal nyertek a hazai pályán játszók (Diósgyőr – Paks 1–0, DVSC – Siófok 5–1), egyszer az idegenben szereplő gárda (MTK – ZTE 0–2). Öt alkalommal született döntetlen: Kecskemét – Újpest 2–2, Honvéd – Győr 0–0, Vasas – Haladás 1–1, REAC – Nyíregyháza 1–1, Kaposvár – Fehérvár 1–1.

Öt rúgott góljával a Debrecen lépte át először a negyvenes határt. Már 43 gólt rúgtak a bajnokságban. A Loki gólaránya messze a legjobb (+26), a Haladásé a harmadik.

A tizenegyest hárító Rózsa Dániel az NB I legjobb kapusa, előtte pedig a legjobb védelem szerepel, hiszen a legkevesebb gólt a szombathelyiek kapták. Tizenhatot.

A góllövőlistán egyre nagyobb a tolakodás. 12 találattal a győri Bajzát vezet, a második helyen hatan vannak. A debreceni Oláh és Rudolf, a paksi Tököli, a Honvédos Hercegfalvi és a nyíregyházi Bogdan 11 találattal. A Haladás leggólerősebb játékosa, Kenesei Krisztián 7 góllal a tizenharmadik.

Nézők

Most is nagyon kevesen, 21.100-an látogattak ki a 8 találkozóra. Ez 2.638 fős átlagnak felel meg. Az MTK – Zalaegerszeg 500 fője és a REAC – Nyíregyháza 600 fője húzza le nagyon az átlagot. A legtöbben Debrecenben voltak, 4.000-en.

Az átlagnézőszám-tabellát továbbra is a Rohonci út vezeti, a debreceni Nagyerdő a második.

Lapok, érdekességek

Nem igazán a jó játékvezetői ítéletekről szólt ez a hétvége. Kaposváron, Rákospalotán és Angyalföldön sem volt a helyzet magaslatán a bíró. Összesen 5 játékost állítottak ki. Két kaposvárit és egy-egy honvédost, siófokit és angyalföldit. Három alkalommal mutatott a büntetőpontra a bíró. A kihagyott tizenegyes most is a Haladás-meccsen volt, ám a fehérvári és a debreceni ítéletvégrehajtó könyörtelennek bizonyult.

A Haladásról

Először játszott a 2008/2009-es szezonban a Haladás Molnár Balázs nélkül. Most Rajos Gábor az egyetlen veszélyeztetett, hiszen neki van 4 sárga lapja. Molnár a DVSC ellen visszatérhet, hiszen öt sárga után egy mérkőzést kell kihagynia a játékosoknak automatikusan. Rózsa Dániel NB I-es pályafutásának első büntetőjét fogta meg: a kaposvári Zahorecz és a zalaegerszegi Waltner lövése ellen nem tudott mit tenni, most azonban kiolvasta B.Tóth gondolatát.

Tavaszi tabella

M Gy D V L - K Gk P
1. Újpest FC 5 4 1 - 11 - 3 +8 13
2. MTK 5 4 - 1 8 - 3 +5 12
3. ZTE FC 4 3 1 - 7 - 3 +4 10
4. Diósgyőri VTK 5 3 1 1 4 - 3 +1 10
5. DVSC-TEVA 4 3 - 1 10 - 3 +7 9
6. FC Fehérvár 5 2 1 2 8 - 5 +3 7
7. Haladás 4 2 1 1 4 - 3 +1 7
8. Győri ETO 4 1 3 - 3 - 1 +2 6
9. Kecskeméti TE 5 1 3 1 9 - 10 -1 6
10. Vasas 5 1 1 3 4 - 7 -3 4
11. Budapest Honvéd 5 - 4 1 3 - 5 -2 4
12. BFC Siófok 5 1 - 4 3 - 10 -7 3
13. Kaposvár 5 - 3 2 4 - 6 -2 3
14. Paksi FC 5 - 3 2 3 - 5 -2 3
15. REAC 5 - 2 3 3 - 9 -6 2
16. Nyíregyháza 5 - 2 3 5 - 13 -8 2

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!