Haladás – Debrecen. Múltidézés

Összesítésben a Debrecen a jobb, ám a Rohonci úti találkozókon még mindig a Haladás oldalára billen a mérleg nyelve.

Először csak a háború után

A II. világháború előtt nem futottak össze a csapatok, ám egy évvel később lett volna erre lehetőség. Az 1945/46-os koholt bundaügy miatt azonban a vasiak hét meccsen nem léphettek pályára: köztük volt a DVSC elleni párosmeccs is. A zöldasztal mellett 0–0-val a bajnoki két pontot a Hali ellenfele kapta. Egy évre rá azonban már a gyepen dőltek el a pontok sorsai: a Rohonci úton 3–2-re, Debrecenben 2–1-re nyertek a piros-fehérek. Az 1947/48-as szezonban a Halié lett mindkét meccs. Ráadásul azóta is tartja magát egy rekord: 1947 őszén játszotta a két együttes történetüknek leggólgazdagabb derbijét, hiszen a Rohonci úton 6–4-re nyert a Haladás. Debrecenben elég volt egy 1–0 is a két ponthoz. 1949/50-ben Szombathelyi Lokomotív – Debreceni Lokomotív párharcokat rendeztek: mindkét csapat hazai pályán nyert (a Rohonci úton 4–1 volt), majd „Kelet-Magyarország fociékszere” 10 esztendőre elbúcsúzott az élvonaltól.

Szűk húsz év alatt 8 meccs

1960/61-ben jutott vissza a Loki az NB I-be, ám ekkor a Hali tett kirándulást a másodosztályba. 1961/62-ben mindkét csapat megnyerte a bajnokságot az NB II-ben, ám az első vonalban a Loki alkotott maradandót. 4–3-ra és 1–0-ra (utóbbi volt Szombathelyen) nyertek, így ők bennmaradtak, a Hali viszont nem. Az 1965-ös, 1966-os és az 1972/73-as szezonok azért érdekesek, mert számos kiesés és feljutás ellenére, csak ezekben az esztendőkben találkoztak a csapatok a második vonalban. A mérleg abszolút kiegyenlített: két-két Hali- és Loki-siker mellett két iksz, ráadásul úgy, hogy mindkét városban minden eredmény született. (A Rohonci úton 0–1, 0–0 és 3–1)

Tizenhárom év – két Loki-gól a Rohoncin

1981 és 1994 között nyolcszor játszott a Loki Szombathelyen, és mindössze egyszer tudott gólt szerezni. A sorozat két 0–0-val indult, majd 1984 szeptemberében Fitos tizenegyesgóljával itthon maradt a két pont. 1985/86-os szezonban 4–2-re nyert a Hali (gólt csak ekkor lőtt a Debrecen), majd három 0–0 jött, közte egy 2–0-s Hali-győzelemmel az 1987/88-as küzdelemsorozatból.

Az utolsó nyolc meccs mérlege kiegyenlített

1995/96-ban 2–1-re a Hali (Varsányi és Negrau góljaival) nyert, majd 1996. október 19-én a DVSC 2–0-ra diadalmaskodott. Azon a találkozón fájó, ámde emlékezetes gólt lőtt Sándor Tamás Király Gábor kapujába. Az ezt követő négy találkozón mindig egy gólt lőtt a Loki. Ezzel 1997/98-ban nyertek, majd rá egy évre 1–1 lett a végeredmény. Az 1999/2000-es szezonban 3–1 volt ide, majd a 2001/2002-es bajnokságban kétszer is jött a Rohoncira a Loki.

Előbb augusztus 18-án, a 6. fordulóban. Ekkor a Keszei Ferenc vezette Haladás a Takács T. - Nagy G., Horváth A., Juhász, Leandro (Tóth P.) - Fred (Kaj), Japa (Suriel), Némethy, Halmosi - Filipovics, Preisinger összeállításban játszott, és Preisinger 12. percben szerzett góljával meg is szerezte a vezetést. Tiber a 61. percben tudott egyenlíteni, ez is lett a végeredmény. A 28. körben, 2002. április 6-án azonban a Kuttor-vezette Loki-védelem kénytelen volt kapitulálni: Czeglédy szabadrúgásába Alex piszkált bele a 92. percben, így a Hali 1–0-ra nyert.

A legutolsó Hali-Loki a Lombard-érához fűződik: egy bűnrossz (TV-s) meccsen 0–0 lett a végeredmény.

Összesített mérleg: 47 m 13 gy 17 d 17 v 53–58
Az NB I-ben: 41 m   11 gy   15 d   15 v   45–52
Az NB I/B-ben: 6 m   2 gy   2 d   2 v   8–6

A Rohonci úton: 23 m   9 gy   9 d   5 v   30–20
Debrecenben: 24 m   4 gy   8 d   12 v   23–38

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!