Ma dől el, hogy játszhat-e Kenesei

Kenesei Krisztián, a Haladás csatára a Debrecen mérkőzésen sérült meg. Úgy tűnik, nincs nagy baj. A héten különmunkát végzett, de ma már bekapcsolódik a közös edzésbe is.

A csatár elmondta, hogy noha az első hírek arról szóltak, hogy korábbi makacs sérülése újult ki, erről szó sincs. Mostani sérülése is kellemetlen, de szerencsére nincs nagy baj, és ha minden igaz, a hétvégén már pályára is léphet.

– A Debrecen elleni meccs utolsó 10 percében éreztem, hogy meghúzódott a lábam és ezért más jellegű edzéseket végeztem a héten, mint a többiek. Orvosi kezelésen is voltam és a masszőrök is minden nap kezelték. Minden nap futottam és ma már beállok a többiek közé is edzeni. Meglátom majd, hogy mit bír a lábam, ha komolyabb terhelést kap. Most úgy érzem, nem lesz vele baj és Kecskemét ellen már pályára léphetek. Mindenesetre én nagyon szeretnék játszani.

Ma dől el, hogy játszhat-e Kenesei
Unger Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!