Önbizalommal telve – Kaposvár - Haladás kedden

A Kaposvár - Szombathelyi Haladás mérkőzést a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu oldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

Rengeteg sérült a Haladásnál

Összesen öt sérült játékosa van a Haladásnak. Andorka, Molnár, Tóth Norbert, Bonifert és Simon Ádám sem lehet ott a többiekkel a Kaposvár elleni találkozón. Csertői Aurélnak a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy ki pótolja a csapat kulcsjátékosát, Molnár Balázst. Az edző Iszlai Bence mellett tette le a voksát.

– A Kaposvár egy nagyon agresszív, masszív csapat. Nehéz mérkőzés lesz. Megpróbáljuk összeszedni magunkat és eredményesek lenni. Ismerjük jól ellenfelünket. Prukner Lászlónak van egy elképzelése a fociról, stílusa, ehhez ráadásul meg is vannak a megfelelő, rutinos játékosai, akik már évek óta együtt futballoznak. Ez azért sokat számít. Jót tett játékosaim önbizalmának a REAC legyőzése, egy győzelem mindig feldobja a csapatot. Ettől függetlenül azt mondom ez a meccs is háromesélyes lesz – mondta honlapunknak Csertői Aurél.

Molnár Balázsra külön készültek

A Kaposvári ma este a mérkőzés időpontjában még tart egy edzést, ahol kiderül, kikre számíthat Prukner László a keddi összecsapáson. Az edző egyébként erős masszív csapatnak tartja a Haladást.

– A Szombathelyi Haladás jó csapat, erős kerettel, stabil háttérrel – mondta Prukner László. Az, hogy most egy kicsit hullámvölgyben vannak, nem téveszt meg minket. Az utóbbi időben nekünk is furcsán alakultak a dolgaink, mert jól játszottunk, de a legutóbbi meccset leszámítva nem tudtunk eredményesek, lenni. Hallom, hogy Molnár Balázs nem játszik. Ez érdekessé teszi a dolgokat, mert belőle külön készültünk. Nélküle biztosan más lesz ellenfelünk játéka. Nálunk is vannak apróbb sérültek, akik a tegnapi regeneráló gyakorláson nem is tudtak részt venni, de bízom benne, hogy a meccsen már számíthatok rájuk.

Andorka és Tóth is sérüléssel bajlódik

Andorka Péter combja húzódott meg a hétfői edzésen. A játékos valószínűleg szerdán tudja elkezdeni az edzéseket.

– A tegnapi edzés után éreztem, hogy fáj a combom. Megmutattam a csapat gyúrójának és beszéltem a csapat orvosával is. Hétfőn kezdhetek el kocogni, ha tünetmentes, bekapcsolódhatok a munkába, ha nem, akkor vár rám egy ultrahangos vizsgálat – mondta Andorka Péter honlapunknak.

Tóth Norbert Andorkához hasonlóan húzódással bajlódik. A középpályás múlt héten sérült meg.

– Elkezdtem edzeni, de nem vagyok 100%-os állapotban. Nagyon remélem, hogy minél hamarabb teljes erővel be tudok kapcsolódni a munkába és a csapat rendelkezésére állhatok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!